…azon gondolkodám, hogy fogad majd engem egy sosemlátott Volán? :) 2015. január 1. előtt akár még így is szólhatott volna Petőfi Sándor verse, de ez már a posztunk képanyagának születése pillanatában sem volt így, illetve a fogadtatás is majdnem tökéletes volt. A Keleti nyitás – 1. rész című írásunk apropójául szolgáló 4 napos csengetés odavezető útját, valamint egy napnyi Nyíregyházát ezen oldal tartalmaként nem fogom bemutatni. Maradt hát az utolsó nap, melyre egy faluzással, helyenként járatok fotózásával tűzdelt hazautat terveztünk. Csak semmi kapkodás! :P
Az orosi főhadiszállást elhagyva nem kellett messzire mennünk az első fotóért: a Nyíregyházához tartozó település vasúti megállóhelyét hagyja el éppen a háromrészes Großzug:
A Jelzési Utasítást felületesen ismerők most felsikíthatnak… :D
Újfent nem jutunk messzire: Napkoron egy finom KV, majd az első, ide tervezett fotóalanyunk már fel is tűnik a távolban:
Baktaló’-ba tart az ex Hajdú Volános verda, bár ezt a tábla nem tudta
Utunk még egy napkori fotón át Nagykálló felé folytatódik. Az itt eltöltött napok alatt többször volt szerencsém – előítéleteim ellenére – pozitívan csalódni a nyírségi települések átlagos állapotával kapcsolatosan. Nyilvánvaló, hogy egy felületes szemlélődő számára ez lehet becsapás is, de ahogy tudjuk, a felszín azért sok mindent elárulhat… Ezt a gondolatmenetet rövidre zárva érkezik egy SL MAN, mely újfent jó állapotnak örvend, amennyiben a felszínét kapargatnánk:
Lemezelési munkálatokról árulkodnak a szegőlécek
A piac melletti autóbusz-váró körül eltöltünk még néhány járatnyi időt, majd a Nagybalkányi úton – mely meglepő módon a közeli Balkány felé vezet – letáborozva egy, már jól ismert típusba futottunk bele:
Szabolcsban még mindig ez a típus a Lider, akarom mondani: a Leader :)
Mielőtt azonban mi is a nyomába erednénk, a balkányi úttal párhuzamosan, egy András-kereszttel biztosított, de mindenképpen kisforgalmú vasúti útátjáró mellett vártuk meg a Nyíregyháza – Mátészalka járat Almásládáját:
Ez egy igazi Kurzzug :)
Nagykálló 10 évvel ezelőtt még elágazó állomás volt, ma viszont a nyíradonyi irány halott, így más vonatra nem igen lehetett számítani a környéken. AutoSándorunk minden bizonnyal már hetedhét falun túl járhatott, mire elérkeztünk következő településünkre, Biribe. A falu sokáig a helyi iskola előtt táborozó, különféle típusú Ikarus buszairól volt híres a magunkfajták számára. Ez a korszak véget ért, ekkor már a nyírbátori Szaki Trans egykori autóbuszai várták a kisgyerekek hétfő reggeli rohamát:
Végülis, ezek is 200-asok… :P
A Balkány – Geszteréd – Bököd triumvirátusban már megszaporodtak a külső telephelyes autóbuszok, illetve a menetrend szerinti járatok is.
KUU**a jó fények közt, Balkány
Csak úgy, lazán…
Ígértem menetrend szerintit is:
Irány Debrecen!
Ha pedig Debrecen, akkor még előtte Téglás is útba esik. A település szintén jó termést hozott:
Csak hogy ne maradjak hazai nélkül – szegedi gép a Hajdú Energomat IC-n
Az amúgy késett InterCity mögött nagyjából időben érkező sebesvonat előtt még egy helyközi autóbusz is tiszteletét tette a vasútállomás előtti téren, hogy aztán onnan az esetlegesen leszállni szándékozó utasok nélkül továbbállhasson…
A település központjában megejtett rövid MKSZ-t követően egy újabb debreceni csuklós, a korábban helyi járaton is vitézkedő KWV-045 érkezik Debrecen felől:
Még dél sincs és máris befutottunk a kálvinista Rómába. Itt – tekintve, hogy egyikőnk sem a közelmúltban fordult meg errefelé – a Külső vásártéri út mellett rendeztünk egy tömegtermelős egy órát.
„Kamu” Civis 18
Optimus kapitány is megérkezett:
Hazai viszonyok közt meglepően jól hangzó név az egyébként helybéli vállalkozásé
Az időnk itt is letelt, egy vásárlás, majd az előbbinél hervadtabb próbálkozás a Kishegyesi úti Tesco oldalában. Itt bekövetkezett az, ami valamennyi fotós rémálma az esküvői művésztől az állatkerti szelfigyárosig bezárólag: a memóriakártya először minden ötödik, majd innentől számítva egyre gyakrabban Olvasási hibára hivatkozva igyekezett megtagadni magától a fotonokat és a pixelkupacokat. Többszöri újraindítás, illetve memóriakártya-bűvölést követően belátom, hogy a 3 nap termésének megóvása érdekében (a korábbi felvételeket ugyanis be tudta olvasni) a memóriakártyát jobb, ha elteszem. A gép gyári memóriájára talán még 8-10 felvétel fér, hát gazdálkodjunk azzal… A nap további része innentől kezdve számomra a lidércnyomás és a rettegés legkülönbözőbb fokai között lebegett. Gyorsan a filmes korszakba helyeződtem el, ahol az ember folyamatosan számolhatta a hátralévő szabad képkockákat… Így már csak a szép, vagy érdekes témákra emeltem fel gépemet:
Térugrás a 47-es kivezető szakaszára - egy igazán szép C56
Utunk folytatódik, Debrecent elhagyva Derecskén állunk meg legközelebb. Az első témánk a DAKK Zrt. Debrecen – Gyula járata volt: fejben gyors végigpörgettem a szóba jöhető járműveket, ha az ITA-013 érkezik, akkor lövök, ha nem, akkor „ottrohadmeg”…
Jött, mint Böde Dániel!
Majd következett a Nagykerekibe közlekedő személyvonat, melyet egy új, a hétvégén még nem látott típussal közlekedett:
Az utolsó nagyobb megállás Hajdúszoboszlón következett be. Itt néhány helyközi járat közül dönthettem el, hogy a fennmaradó 5 képkocka egyikét ki érdemelheti meg…
Egy az ötből – országosan ritka faj a kétajtós SL222
A Nap lemenő erejét még Kabán lovagoljuk meg egy vasúti fotó erejéig, onnantól viszont a 4-es út élményekkel teli miliőjét választva hazafelé indultunk. Minden nem lehet tökéletes… De az örök tanulság ilyenkor is igaz: értékeljük azt, ami sikerült! :)
