Folytassuk hát havas-esős kalandjainkat, azonban előtte egy szolgálati közleményt szeretnék beolvasni:
Egy új műfaj meghonosítására teszek most kísérletet, ez pediglen nem más, mint a villámposzt. Sejtésem szerint ezek a posztok lesznek a rövid, de unalmas írásaim, ettől függetlenül bízom benne, hogy Ti majd rácáfoltok előzetes negatív várakozásaimra. :) Akit érdekel, azt várom erre a próbaútra, induljunk is!
A téma sem aktuális, nekem is tanulni kéne, de itt vagyok, mert rámjött a blogolhatnék. Ez már csak ilyen :), inkább lássuk is, mit sikerült összecsengetni a móri kirándulás után egy nappal, két szaktársam segítségével:
A Keleti parkolójában Onkel Ricsiék ezzel a nagyvassal vártak:
Itthon a Grand Tourstól már jól megszokott vas a 431 DT
Első célpontunk a Tél utca szépe volt, mivel ő még hiányzott a bakancslistáról, szerencsére sikerült lerónom tiszteletemet a vas előtt:
AVC-492-t vagy rossz helyen kerestük, vagy nem volt ott, mindenesetre nem láttuk, így visszafordultunk és Újpest-Városközpontban kötöttünk ki, egy pizzaszelet után folytattuk a tevékenységet.
Valami mindig ferde lesz a képen...
Ezt megunva továbbszálltunk harmadik default autónk megkeresésére, aki szerencsére nem távozott ismeretlen helyre, így a törzsparkolóhelyén megleltem:
Hogy szokjuk a piros színt... :)
Tettünk egy próbálkozást a Városligetben is, hátha most jönnek fel vidékről a 211-es Ikarusok, nem kell mondanom, hogy egy sem volt... Bár február nem az a tipikus kirándulós hónap (de "láttam már karón varjút effekt"), ilyenkor is csak a lengyelek és az ukránok jönnek hozzánk tömegesen, így most is velük volt tele a placc, felüdülésképp hatott az a néhány Five Stars Bt-s kocsi, amit találtunk még. Kárpótlásból letáboroztunk a sétányon és lőttünk pár piros vasalót is:
Mivel ugyanúgy esett az eső és nem is látszott arra utaló magatartás, hogy alább akarna hagyni, így felültünk a következő csuklósra és tettünk egy tiszteletkört a 70-esen. Innen az Örs Vezér tere felé indultunk el. Útközben jött a drót, hogy két próbázó kocsi érkezik az Örs felől. Fogarasin gyors leszállás, majd fotóhely elfoglalása következett:
Azért a Solaris se mindennapos itt... :P
Miután létszámunk két főre apadt, leszálltunk a megboldogult APEH megállónál, hogy újabb képeket csináljunk, a változatosság kedvéért ismét egy Gráf következik:
Kiértünk az Örsre, itt elköszöntem Dr. Trolitól^^ és frissen csatlakozott fotós kollégáitól, majd a Széll Kálmán tér felé vettem az irányt. Bosszankodtam, hogy orosz szerelvény érkezett (habár ekkor már túl voltam életem első és második Alstom metrós élményén), de a mai híreket olvasva ez volt az utolsó 2-es vonali ruszki metrós élményutazásom...
Kalefre érkezés, kékvolvó mánia enyhítése:
Vidéken a "kékvolvó" egy kicsit más jelentéssel bír :)
Morzsi körtéren meglett a sötétített üveges celebkocsi, a 01-65 is:
Sofőrkollégát elküldték pótolni a körútra, így műszaki pihenős beszélgetés helyett utazgattam egy kicsit, majd valahogy kikötöttem a kelenföldi pályaudvarnál, az utolsó fények és a Ventona Trans támogatásával bemutatjuk:
"A vásárlás extra élménye" ezzel a busszal válik igazán teljessé
Még visszanéztem a Kosztolányira, hátha akad a horogra VT-s Citaro, de csak a szokásos Lódákó és kocka MAN felhozatal volt, plusz a fények is használhatatlanokká váltak, így jobbnak láttam visszatérni Kelenföldre és megvárni a gyorsvonatot.
Ugye nem is volt olyan rossz? :)