A posztot eredetileg korábbra terveztem, azonban kötelező jellegű teendőim miatt most így jött össze, Soondee kolléga már kettőt cikkezett egymás után, így a sorminta megtört. De itt vagyok és a billentyűket koptatom, hogy mielőbb kikerüljön útinaplónk legújabb része.
A terv már korábban megfogalmazódott: a szomszédos Volános Oldalak főszerkesztőjével még januárban vetettük fel, hogy el kellene menni a Nokia gyárhoz, megnézni, hogy van-e még melósszállítás? Ugyanis a tavalyi évben már köztudottá vált, hogy a Nokia egy kisebb irodai részt leszámítva teljesen felszámolja komáromi gyártóbázisát. Szerencsére ez a jelek szerint nem valósult meg, azonban legutóbbi látogatásom óta is tovább csökkent a járatok száma, nem beszélve az 5-6 évvel korábbi állapotokhoz, amikhez képest még halvány árnyéka sem lehet a jelenlegi munkásszállítás volumene. Eleinte a hazai dolgozók létszámát csökkentették, azóta viszont a szlovák oldalról bejárók létszáma is megcsappant. A magyar területekről közlekedő járatok közül már csak a Győr környéki, a tatabányai, a komáromi helyi és az esztergomi járatok maradtak meg, a túlparti járatok pontos összetételével sosem voltam tisztában, azonban szemmel látható volt, hogy onnét is kevesebb járat futott be.
Ilyen hosszú rizsa után inkább nézzük a lényeget! Első körben a Tempolux Busz gépei vonultak el kameráink előtt:
Következő fellépőink a tatabányai irányú járatok, főszerepben a Benke Busz és a Vértes Volán:
A Vértestől két 396 is jött, ennek kifejezetten örültem :)
HHF-930 sajnos ellenkező irányban távozott a helyszínről, így még ott elhatároztuk, hogy hazafelé betérünk Ácsra és megkeressük. Koordináták adottak, csak fény legyen hozzá! :)
Végül következzen a szlovákai irány Karosa-bemutatója:
Mintha csak Egerből jött volna... :P
A drámai hangvételű bevezető után fontosnak tartom hozzátenni, hogy mint minden eddigi posztban, így itt is csak az érdekesebb és különlegesebb járművekről teszek be képet, akármekkora leépítések is zajlottak mostanság, ennél azért több busz fordult elő... :)
A folyam elvonult, irány kávézni. A főutca melletti kocsmában kimért kávé elfogyasztása közben úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, átkelünk a Dunán és körülnézünk Révkomáromban is. Ez jó, de előtte nézzünk be a buszállomásra is - kértem én. Így is lett és egy cseppet sem volt hiábavaló:
A helyijárati tartalék, egyenesen Franciaországból
Szerencsére a Vértes Volán mindig tartogat a számomra valami különlegeset
Ez is kipipálva, irány Révkomárom!
Révkomárom területi szolgáltatója az érsekújvári "Volán" (SAD Nové Zámky), az autóbusz állomás a vasútállomás szomszédságában található. Még tartott a délutáni csúcsóra, így akadt fotótéma:
Sablon Karosa, dizájnos fényezéssel
Deniz, akarom mondani Dennis Dart - nagyon perverz gép! :D
Egy nem flottafényű Karosa, kedvenc csavarvédő-elmozdulásjelző kombinációmmal
Ismerős gép... na de hogy kerül ide a VT-Transman?
A válasz egyszerű: a SAD Nové Zámky alvállalkozói között ott találjuk az Arriva konzorciumot is, mely részesedéssel bír a VT-Transman Kft-ben, így tulajdonosi jogköréből fakadóan eszközátcsoportosítást hajtott végre 2007-ben, amikor is megkezdte szolgáltatását a térségben. A Transmanhoz 2006-ban érkezett, osztrák eredetű MAN 313 ÜL-ek közül (KOC-346-360) 6 kocsit itt közlekedtet a cég. A buszok eleinte magyar rendszámmal dolgoztak, azonban időközben "honosították" őket, megkapták a szlovák plaketteket. A legszebb, hogy itt közlekedik az Ikarus-HB 122L típusú, az Ikarus márka feltámasztására tett kísrlet eredményeképp készült autóbusz is, ami szintén a VT-Transman állományát képezi, korábban Várpalota környékén lehetett vele találkozni.
Közben előkerült a révkomáromi helyijárat is:
Itthon ez is törtfehér lenne...
Ötlet szintjén elfantáziáltunk rajta, hogy vajon a két város között miért nem lehetett már létrehozni egy egységes tarifarendszerrel operáló helyijárati közlekedést? Vasúti összekötetés van, személyszállító vonatok nem közlekednek rajta; közúti híd is van, rajta napjában többször áthalad a Komárom-Komárno nemzetközi járat, annak megfelelő díjszabással. Ennyi szinte biztos, hogy nem elég, a két város között áthaladó személygépkocsi forgalom alapján jelentős az ingázás. Akár a révkomáromi, akár a komáromi helyijáratok járnának át, biztos, hogy előrébb tudnák lendíteni a két város kapcsolatát, lebontva a trianoni döntés okozta lehetetlen helyzetet...
A téli időjárás egyik hátránya a korai sötétedés, ezért fél órányi ittartózkodás után jobbnak láttuk elindulni Ács felé. A helyes vasúti átjáró meglelése után meg is lett a keresett C56:
És még mielőtt teljesen elfogyott volna a lenyugvó Nap ereje, még megálltunk Gönyün is, DUD-958 már végzett a mai napra:
Szerencsére a megszokott "Kisalföld Volán Zrt" kijelzőfelirat helyett táblát találtunk benne
Körutazásunk ezennel véget ért, köszönjük, hogy minket választottak! :)